..ön megálmodja, mi megépítjük….

Rólunk

Örülök, hogy felkeresett bennünket. A BB Industrial Kft. immáron több mint 10 éve igyekszik kielégíteni az építeni, felújítani vágyók igényeit. A megelégedett megrendelő boldogan fizet, és újabb munkákkal kereshet meg vagy ajánlhat másoknak. Ezért elsősorban saját főállású munkavállalóinkkal- akik többnyire már több mint 10 éve dolgoznak velünk- vállalunk munkálatokat. Az elmúlt 10 év alatt megtanultunk mindig az aktuális gazdasági körülményekhez alkalmazkodni, így az építőipar számos területén jeleskedtünk, Németországban, Franciaországban, Ausztriában, és Magyarországon akár közületeknek építettünk-, felújítottunk, akár társasházak utólagos hőszigetelését végeztük akár magánmegrendelőknek építettünk felújítottunk, akár lakó-, akár nyaralóépületet, elmondhatom hogy még egyik sem dőlt össze. A Külföldön szerzett technológiai tudást, és tapasztalatot alkalmazva, előnybe kerültünk a hazai vállalkozásokkal szemben, így könnyen kiépítettük a megfelelő üzleti környezetet a nehezebb gazdasági körülmények között is, és ezek elmúltával, tapasztalt és képzett, jól felszerelt és sokoldalú kivitelező csapattal tudok a megrendelők által elvárt műszaki megoldások magas szakmai szintű kivitelezésére. Vállalkozásunk hajtó motorja a kezdetektől fogva Simon Csaba, aki szakmai tudásával, és rátermettségével, megbízhatóságával hamar kivívta a régió szakemberei, építészei elismerését, munkatársai tiszteletét. Sok a régióban lévő köz- és magánépületet épített, felújított, így referenciáért elég csak körülnéznie. Igyekszünk folyamatosan informálni potenciális megrendelőinket az elmúlt időszak, és a folyamatban lévő munkálatokról. A facebookon és a google szolgáltatásban feltöltött fotókkal próbáljuk megmutatni, hogy mely feladatokat, milyen létszámmal, technológiával, mennyi idő alatt és milyen minőségben készítjük el. Családi házak, kisebb iroda és ipari épületek generálkivitelezésével, felújításával foglalkozunk, elsősorban saját fizikai állomány bevonásával. Bízom benne, hogy a fent leírtak felkeltették érdeklődésüket, és akár a korábban megadott facebook, vagy google szolgáltatásban, akár személyesen is megtekintik, hogy dolgozik a bbépítő…

Szolgáltatások

...
Állványozás
...
Hőszigetelés
...
Ácsmunkák, Tetőfedés
...
Burkolás
...
Festés
...
Műemlék felújítás

Pályázat

Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.9-20-2021-02716

Kapcsolat

Keressen elérhetőségeink egyikén!

Telefon: (70) 944 7266
e-mail: sator.ferenc(kukac)bbepito.hu